Pápai Mihály bemutatta a csapatát

Pápai Mihály polgármester hivatalos facebook oldalán mutatta be a 2019. évi önkormányzati választáson induló képviselőjelölteket. 

A posztból kiderül, hogy a FIDESZ-KDNP színeiben mind a nyolc gyáli választási körzetben indítunk saját önálló képviselőjelöltet, valamint Pápai Mihály személyében polgármesterjelöltet. 

JELÖLTEK: 
📍Péter Bácsi
📍József Elek Nagy
📍József Erős
📍Tibor Vinnai
📌Nagy Gyöngyi
📌Lendvay-Kiss Anita
📌Zsuzsanna Fa
📌Zsuzsanna Marjainé Szerényi

Az eddigiektől eltérően ezúttal Czotter Ferenc képviselő helyett Lendvay-Kiss Anita indul majd az 1. számú körzetben. Anita ismerős lehet sokak számára, jelenleg a Gyáli Liliom Óvoda vezetője, óvodapedagógus. 

A polgármester úgy fogalmazott, hogy bizakodóak a választás kimenetelével kapcsolatban, de nem elbizakodottak.Szinte minden munkát elvégeztünk, amit a 2014-es programban ígértek, sőt azon felül is. Tétlenkedéssel senki sem vádolhatja a csapatot. 

Lelkiismeretesen, alázattal és szeretettel kívánják folytatni a városépítő munkát, ahogyan eddig is, amennyiben Önök ismét bizalmat szavaznak számunkra.🙏

Ismét pontos, korrekt, számon kérhető programmal indulunk a választók bizalmáért, amelyet részletesen a kampány során ismertetünk. 

Minden indulónak sportszerű megmérettetést kívánunk!